(Szerkesztés alatt!)

ALBINONI, Tomaso: *1671 Velence, †1750 Velence; Itáliai mester, aki a zeneszerzést nem hivatásszerűen, hanem kedvteléből művelte. Zenéjét J. S. Bach is ismerte, néhány kompozícióját más hangszerre feldolgozta. 1694 ás 1740 között 48 operát írt (köztük 1708-ban a Pimpinone című intermezzót, amelyet 1722-ben vígoperának dolgozott át, és ezzel a műfaj egyik legkorábbi példáját alkotta meg. A hangszeres zene terén is sokat és jelentőset alkotott Albinoni, az ő nevéhez fűződnek az első szólóhegedű koncertek (1700). Ezekben a szólóhangszerek zenei anyaga különbözik az együttesétől, a szólók virtuóz figurációival szemben a tuttiban határozott arcélű tematika jelenik meg.  

BACH, Johann Sebastian: *1685 Eisenach, †1750 Lipcse; Először apja tanította a fúvós és vonós hangszerek használatára, majd Eisenach gimnáziumában tanulta az egyházi zene alapjait. Szülei korai halála után bátyja nevelte, ő ismertette meg Johann Pachelbel billentyűs hangszer- és zeneszerzés művészetével. Bach 1700-ban került a lüneburgi Mihály-kolostor internátusába, itt orgonálni tanult. Hamburgban pedig orgonaépítést. Megismerkedett a régi németalföldi orgonamuzsikával, a korabeli francia hangszeres, balett- és operaművészettel is. Hosszú gyalogutakat tett, hogy megismerje a legnagyobb német orgonisták játékát, buzgón tanulmányozta az olasz Vivaldi és Marcello műveit, s már fiatalon a német, olasz és francia zenei hagyományt kiválóan ismerte. 1703-ban állást kapott a weimari herceg zenekarában, majd az arnstadti új templom orgonistája lett, 1707-ben pedig orgonista lett Mühlhausenben. 1708-17 között udvari muzsikus volt Weimarban, ez volt első nagy alkotó periódusa, első jelentős kantátáit itt írta. 1714-ben hangversenymester lett, mégis 1717-ben karmesternek szegődött Köthenbe, ahol az udvari zenekar számára számos nagy művet, zenekari szviteket, a hat brandenburgi versenyt, hegedű- és csembalókoncerteket komponált. 1723-ban megpályázta a lipcsei Tamás-templom kántori és zeneigazgatói állását, s több hírneves jelölt visszalépése után el is nyerte azt, élete végéig itt dolgozott. A munkakör valamennyi lipcsei főtemplom zenei irányításával járt. Itteni működése során orgonajátékával nagy sikert aratott, kompozícióit viszont sokan vitatták, mivel nem követte a divatos, könnyedebb hangvételt. Bach ekkori zenéje a lutheri egyházi reformok nyomán született korálok népi dallamanyagát dolgozza fel, s művei a német és egyben az európai zene csúcsát jelentik. 1750-ben érte a halál. Telemann búcsúzó beszédében az ellenpont, az improvizáció és az orgona nagy mesterének, tehetséges ifjak és híres tanítványok mesterének nevezte. Műveinek mintegy fele maradt az utókorra. Életében alig nyomtatták ki kompozícióit, ám így is ezernél több darabját ismerjük. Hosszú időre elfelejtették, bár műveit Mozart és Beethoven is tanulmányozta. Újrafelfedezése Mendelssohn nevéhez kötődik, aki 1829-ben előadta a Máté-passiót. Azóta folyamatosan játsszák műveit, hatása felmérhetetlen az európai zenekultúrára.

BACH, Wilhelm Friedemann: *1710 Weimar, †1784 Berlin; Johann Sebastian Bach legidősebb fia. Korának híres orgonistája, az improvizáció és az ellenpont szerkesztés nagy mestere. Édesanyja Maria Barbara Bach. Lipcsében tanult a Tamás iskolában, 1733-tól a drezdai Zsófia-templom orgonistája volt. 1747-ben elnyerte a hallei Miasszonyunk-templom zeneigazgatói posztját, melyet 1764-ig töltött be. Ezután szabadúszó életmódot folytatott egészen 1784-ig, amikor is 74 évesen Berlinben hunyt el. Művei nagy része (amelyekből nagyon keveset nyomtattak ki) templomi kantátákból áll. Hangszeres művei nagy hányada a billentyűs hangszerre írt fúgák, polonézek és fantáziák.

BALDASSARI vagy BALDASSARE, Pietro: *1680 és 1690 között, Róma vagy Brescia, †1768 után; Barokk zeneszerző és pap. 1714 és 1768 között Brescia városában a Néri Szent Fülöp kápolna és az irgalmasok templomának (San Clemente) zenei igazgatója volt. Életéről keveset tudunk, nagyon kevés alkotása maradt fenn.

BIBER, Heinrich Ignaz Franz von: *1644 Wartenberg, †1704 Salzburg; osztrák zeneszerző és hegedűművész. 1670-től a salzburgi hercegérsek udvarában működött, 1679-től másodkarmester, 1684-től karmester és udvarmester, 1690-ben nemességet kapott I. Lipót császártól. Az olasz hangszeres zenéhez kötődött, a hegedű játéktechnikát kettősfogások halmozásával, a magas fekvések használatával, különleges megoldásokkal és a scordaturával fejlesztette tovább. (scordatura: vonóshangszereken a szokásos hangolástól eltérő hangolási mód, amelyet a szerző a tétel elején betűvel vagy hangjegyekkel jelez. A scordatura szokatlan akkordfogásokat tesz lehetővé, és a húrok erősebb vagy gyengébb feszítésével, továbbá az üres húrok áthelyezésével a hangszín változását eredményezi. Legtöbbször a késői 17. században és a 18. század elején fordul elő.) Biber művei közül jelentősek az egyházi szonáták, misztérium szonáták, misék, litániák, offertóriumok, rekviemek, hegedű szonáták, operái és iskoladrámái sajnos elkallódtak.  

BOYCE, William: *1711 Kensington, London †1779 Kensington, London; angol zeneszerző és orgonista, aktív zenélése után komoly szerkesztői, kiadói munkát is végzett. 1736-ban a St. Michael’s orgonistája, majd hamarosan a King’s Chapel komponistája. 1737-ben elválallta a glocesteri, worcesteri és herefordi ’Three Choirs’ vezetését is, 1755-ben pedig a King’s Zenekar zeneszerzői tisztségét. Miközben 1758-ban, a King’s Chapel orgonistájaként alkalmazták, hallás problémája súlyosbodott, emiatt lemondott a St. Michael’s-ben betöltött állásáról és visszavonult Kensingtonba, hogy a ’Cathedral Music’ c. gyűjtemény szerkesztési munkájának szentelje magát. A gyűjtemény sok darabját ma is alkalmazzák az anglikán egyház alkalmain. Korának egyik jelentős zenésze volt, stílusa azonban még a késői angol barokk zene hagyományaihoz kötődött. Boyce legjelentősebb munkája a nyolc szimfóniája, anthemjei és ódái, de írt zenéket a szabadkőműves szertartásokhoz is. Egyetlen fia, szintén William, hivatásos nagybőgős volt.  

BUXTEHUDE, Dietrich: *1637 Helsingborg, †1707 Lübeck;

CHARPENTIER, Marc-Antoine: *1643 Párizs, †1704 Párizs; francia származású zeneszerző, Rómában Carissimi tanítványa volt, megismerte a korabeli olasz mestereket, és alkalma volt tanulmányozni zeneművészetüket. 1684 körül a párizsi St. Louis templom karmestere és a Collège Louis-le-Grand tanára.1698-ban kinevezték a Sainte-Chapelle zenemesterévé. Ezt az állást haláláig töltötte be.  Életművének nagy része egyházi zene, misék, zsoltárok zenekarral, motetták, oratóriumok, kantáták. Művei halála után 200 évig feledésbe merültek, majd a 20. század elején néhány francia zenész felfedezte Charpentier műveit, és elkezdték játszani azokat. Zenéjében sikeresen ötvözte a francia és az olasz barokk stílusjegyeit. Charpentier fülbemászó dallamosságával, a harmonizáció, a szólamok kidolgozottságával, hangszerelésével messzemenően megelőzte kortársait. Te Deum című motettájának kezdő taktusait az Eurovízió szignáljának választották.

COHEN, Leonard: *1934 Montreál, †2016.11.07. kanadai származású Grammy-díjas énekes-dalszerző, költő, regényíró, dalszövegíró. 

http://index.hu/kultur/zene/2016/11/11/meghalt_leonard_cohen/ 

http://zsido.com/ki-volt-leonard-cohen/ 

CORELLI, Arcangelo: *1653 Fusignano, †1713 Róma; A barokk kor kamarazenéjének kiváló képviselője, a concerto grosso műfajának első nagy mestere volt. Elsősorban szóló-szonátákat, triószonátákat és concerto grosso-kat komponált. Művészete hatással volt Händelre és J. S. Bachra is. A zenetörténet kevés adatot tud életéről. Ötgyermekes családba született Fusigianóban, Ravenna közelében. Kisgyermek korában kezdett el zenét tanulni. 13 évesen Bolognába utazott, ahol Benvenuti tanította hegedűre. Négyévi tanulás után felvették a város Accademia dei Filarmonici zenekarába. Növekvő hírneve révén több városban is megfordult, így lett fokozatosan Itália vezető hegedűse. 1670-ben elhagyta Bolognát, Rómába ment, ahol zeneszerzést tanult, később a Teatro Capranica zenekarában játszott. Krisztina svéd királynő, akinek a városban háza volt, a szolgálatába fogadta. Corelli már komponált, és Krisztinának ajánlotta op.1-es triószonátáját, amit két hegedűre, csellóra és csembalóra írt. 1679 és 1680 között Münchenben, Heidelbergben és Hannoverben tartózkodott. Visszatérve Rómába a San Luigi-templom zenekarát vezette, majd a Santa Cecilia virtuózainak tagja lett. Ettől kezdve Panfili kardinális lett a fő támogatója, aki zenemesterként alkalmazta, így Corelli be is költözött a palotájába. A kardinálisnak ajánlotta op.2-es kamarazenei műveit. 1690 körül Modenában járt, majd visszatérve Pietro Vitto Ottoboni bíboros (a későbbi VIII. Sándor pápa) szolgálatába állt. Corelli koncerteket és operákat vezényelt, komponált, új kamaratrió-sorozatát a bíborosnak ajánlotta. 1700-ban a római Szent Cecília Akadémia zenekarának élére kerül, majd az Árkádiai Akadémia, a zenenépszerűsítő szervezet tagjává választották. 1707-ben találkozott Händellel, vezényelte műveit is. 1708-ban Nápolyban szerepelt saját művei szólistájaként. A zenekart Alessandro Scarlatti vezényelte. Élete utolsó éveiben visszavonult a nyilvánosságtól, búskomorságba esett. 1712-ben saját házába költözött a bíborosi palotából, majd egy év múlva meghalt. Zenei munkája révén nagy tiszteletnek örvendett, ezért a római Pantheonban temették el, Raffaello sírja mellé. Ottoboni bíboros díszes síremléket állíttatott neki. Corelli hegedűs volt, ezért zeneszerzői munkásságának a középpontjában is a hegedű áll. Ezen a téren munkássága korszakos jelentőségű. Egyik legismertebb, ma is gyakran játszott kompozíciója a hegedűre írt La folia variáció sorozata. Szonátáival iskolát teremtett, Georg Muffat szerint Corelli a concerto grosso műfajának a megteremtője. 

FALCONIERI, Andrea: *1585/6, † 1656

FAURÉ, Gabriel: *1845 Pamiers, †1924 Párizs; francia származású zeneszerző, zongorista, orgonista, karmester, tanár, akit Claude Debussy mellett a 20. század első évtizedeinek egyik legnagyobb zeneszerzőjeként tartanak számon. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, így kilenc éves korától már egy párizsi zenei kollégiumban tanult annak érdekében, hogy egyházi orgonistává váljon. Ez idő alatt többek között Saint-Saëns tanítványa is volt. Tanulmányai befejeztével templomi orgonista volt több évtizeden keresztül. 1892-től a zenetanítás felügyelője, pár évvel később a párizsi Conservatoire egyik zeneszerzés osztályának tanára lett, majd 1905-20-ig a Conservatoire vezetője. Fontos feladatának tekintette a fiatal zenészgeneráció támogatását, köztük Arthur Honegger, Francis Poulenc, Maurice Ravel zeneszerzői tevékenységét. Nyugállományba vonulásakor megkapta a francia Becsületrend nagykeresztjét. Művei szinte minden műfajra és előadói apparátusra kiterjednek. Zenéjét elsősorban a pasztelles árnyalatok, gyengéd tónusok és érzékeny hangulatok jellemzik, húsz évvel Debussy előtt impresszionista stílusban komponált.  

FRANCK, César: *1822 Liège, †1890 Párizs; német-belga származású francia zeneszerző. Ifjúként a párizsi Conservetoire-on orgonálni tanult, 1846-tól a Notre-Dame-de-Lorette, 1850-től a St-Jean-St-François templom orgonistája, majd karnagya. 1859-től a Ste-Clotilde templom orgonistája, 1872-től pedig a Conservetoire orgonatanára. Franck munkássága nyomán testesül meg a francia zene céltudatos közeledése a tisztán instrumentális művészethez. Harmóniakezelésével, merész kromatikájával és gyakori modulációival olyan sajátos zenei nyelvezetet teremtett, amely minden ízében az improvizátorként is híres zeneszerző-orgonista stílusára támaszkodik. Franck a szonáta és szimfónia klasszikus felépítését oly módon igyekezett megújítani, hogy legtöbb művében valamennyi tételt ugyanabból az alaptémából bontkoztatta ki. Legismertebb rövid darabjainak egyike a Panis Angelicus motetta, melyet eredetileg tenorszólóra írt orgona- és vonós kísérettel, de megírta ennek több verzióját is, további énekhang- és hangszer-kombinációkra. 

GABRIELI, Giovanni: *1554 v. 1557 Velence, † 1612 Velence; Andrea Gabrieli unokaöccse, késő reneszánsz-kori barokk olasz zeneszerző. Munkássága jó példa a reneszánszból a barokk stílusba történő átmenetre. Fiatalkoráról annyit lehet tudni, hogy nagybátyjánál tanult és szinte ő nevelte fel. 1575 és 1579 között Münchenben Orlande de Lassus tanította zeneszerzésre. 1579-ben elhagyta a bajor fővárost, és további utazásokat tett Európában, majd 1584-ben visszatért Velencébe, ahol kinevezték a Szent Márk Székesegyház helyettes orgonistájává, miután nagybátyját előléptették. 1586-ban, nagybátyja halála után lett első orgonista, amely posztot haláláig betöltött. Karrierje tovább ívelt felfelé, mikor a városállam második legfontosabb előadói posztját, a "Scuola Grande di San Rocco" orgonista állását is elnyerte. Hírneve egyre nőtt és főként német földről jöttek hozzá tanítványok, melyek közül a legnevesebbek Hassler, Schütz és Michael Praetorius voltak. Az 1600-as években a mester egészsége megromlott, utolsó éveiben már munkahelyi kötelezettségeit sem tudta ellátni, gyakorta helyettesítéséről kellett gondoskodni, amit hálatelt tanítványa Schütz látott el. 1612-ben halt meg. Noha korának minden műfajában alkotott, otthonosan az egyházi és a hangszeres zene terén mozgott. Az ő ténykedése réven teljesedett ki az antifonális, kétkórusos komponálás gyakorlata a Szent Márk Székesegyházban. Tökéletesen kiegyensúlyozott hangzású kompozíciói eredeti előadási helyükön elevenednek meg igazán. Noha akár 4 kórust és 20 szólamot is alkalmaz, de sohasem öncélúan. Egyházi vokális művek komponálása mellett (Jubilate Deo, Magnificat), mint intonazione-k és toccatak kiváló szerzője és kiváló "concertante" madrigálos hírnevet szerzett. Nagybátyja vokális és instrumentális egyensúlyt kereső törekvéseinek beteljesítője. Együttes erőfeszítéseik eredménye a zenekari canzona és sonata (Sonata 19) kialakítása. Legnagyobb hatású műve a Symphoniae Sacrae (1597), mely valóságos zenei forradalmat okozott Európában. 

GÁRDONYI Zoltán: *1906 Budapest, † 1986 Herford; Zenekedvelő-zenész családban született, Gárdonyi Albert és Weigl Mária gyermekeként. Apja neves történettudós volt, aki amatőrként gyakran hegedült, és egész életében teljes odaadással támogatta fia zenei tehetségének kibontakozását. Anyja zongoraművész, aki Bartók Béla évfolyamtársa volt és 1903-ban végzett a Zeneakadémián. Gárdonyi Zoltán képességei nemcsak a zene területén mutatkoztak meg, 17 évesen korengedménnyel, az utolsó két évet összevonva leérettségizett, így 1923 őszétől zeneszerző szakon Kodály Zoltán tanítványává lett a Zeneakadémián. Később, 1927-től Berlinben a Friedrich Wilhelm Egyetem zenetudományi szakán zenetörténeti és etnomuzikológiai tanulmányokat is folytatott, majd ezzel párhuzamosan 1928–1930 között a berlini Hochschule für Musik zeneszerzés tanszakán Paul Hindemith növendéke lett. Zeneszerző-tudósként 1931-től 1941-ig a soproni Evangélikus Tanítóképző Intézetben lett ének- és zenetanár, ugyanott hét éven át, 1931-től 1938-ig vezette a Liszt Ferenc Zeneegyesületet. 1941 és 1969 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított professzori kinevezéssel. A protestáns egyházzenei tanszéket 1946-tól 1948-ig vezette, a szak megszűnése után csak melléktárgyakat taníthatott, újságcikkekben műveit is támadták, de megbélyegzése ellenére elkötelezett híve maradt a protestáns egyházzene felemelésének. 1949-1953 közt a Református Teológiai Akadémián az egyházi ének-zene tárgyat oktatta, és az ő szerkesztésében jelent meg 1959-ben az első országos használatra szánt Református Korálkönyv, mely a mai napig használatban van. Gárdonyi Zoltán 1972-ben családjával Németországba távozott, haláláig a vesztfáliai Herfordban élt, ahol 80 évesen, 1986. június 27-én hunyt el.

http://www.parlando.hu/2016/2016-4/SzaboBalazs-Gardonyi.pdf 

GILLET, Ernest: *1856 Párizs, †1940 Párizs; francia zeneszerző és csellista, az oboista és zeneszerző Georges Gillet öccse. A párizsi École Niedermeyer de Paris, majd a Conservatoire de Paris tanulója, ahol Auguste-Joseph Franchomme volt a tanára. 1874-ben elnyerte a párizsi konzervatórium első díját. 1875 és 1882 között a párizsi opera csellistája volt. Szóló csellistája volt a Concerts Colonne, Concerts Lamoureux és a Concerts de Monte-Carlo zenekaroknak. Gillet nagy sikert aratott La Fille de la mère Michel operettjével és filmzenéivel.  

GOUDIMEL, Claude: *1514 Besançon, †1572 Lyon; francia hugenotta zeneszerző, a genfi zsoltárok egy részének, valamint református dicséreteknek a zeneszerzője. Életének korai szakaszáról keveset tudunk. Az első dokumentációk 1549-ben említik, ekkor a Párizsi Egyetemen tanult. Ebben az évben kiadott egy chanson-gyűjteményt is. Az 1550-es évek elején együtt dolgozott Nicolas Du Chemin nyomdásszal, amíg be nem fejezte egyetemi tanulmányait 1555-ben. 1551-től dolgozott a hugenotta körökkel: a Béza Tódor és Clément Marot által lefordított zsoltárokhoz ő írt dallamokat, amelyeket a franciaországi hugenottákon kívül a magyarországi reformátusok is befogadtak és a mai énekes könyvünkben levő 150 zsoltáron kívül, a dicséreteknek is jelentős részét a Goudimel által szerzett dallamok szerint énekeljük; de használják ezek egy részét a holland reformátusok és a németországi protestánsok is. Sokáig úgy tartották, hogy Goudimel volt első mestere Palestrinának is.
1557–1567 között Metzben élt, majd szülővárosába költözött, végül Lyonba telepedett le, ahol betegsége is marasztalta. 1559 előtt öt misét alkotott, köztük egy Magnificat szövegűt. A párizsi Szent Bertalan-éjt követő vidéki vérengzések során Goudimelt Lyonban meggyilkolták és holttestét a folyóba vetették. 

GRIEG, Edvard: *1843 Bergen, †1907 Bergen;

HÄNDEL, Georg Friedrich: *1685 Halle, †1759 London; A barokk kor kiemelkedő zeneszerzője, Bach kortársa. Pályája mozgalmasabb kortársáénál: sokat utazott, hosszabb ideig tartózkodott Itáliában, ahol magába szívta az olasz zene könnyed formálását és melódiagazdagságát. Élete nagyobb részét Angliában töltötte, itt siker és hírnév kísérte. Zenéjét a barokk építészet pompájára emlékeztető nagyszabású formálás és drámai érzék, az olaszos dallamalkotás jellemzi. Igazi nagysága az opera és az oratórium területén mutatkozik meg. Egyedülálló kóruskezelése, drámai formaépítő készsége a zenetörténet legnagyobb oratóriumszerzőjévé teszi. Bibliai tárgyú, több mint 30 alkotása közül a legismertebb a Júdás Makkabeus, a Saul és a Messiás. Operáinak felépítése az oratóriumokéhoz hasonló. Kevés színpadi cselekményük miatt viszonylag ritkán láthatók operaszínpadon. Operái között három fő típussal találkozunk, a hősi operákkal, varázsoperákkal és egyszerűbb mindennapi emberek érzelmeit, cselekedeteit bemutató operákkal. A varázsopera látványos színpadtechnikára épül. A cselekmény hátterében földöntúli erők, szellemek, boszorkányok, varázslók állnak. Händel hangszeres művei közül kiemelkednek concerto grossói, orgonaversenyei és zenekari szvitjei.

HASSLER, Hans Leo:

HEINICHEN, Johann David: *1683 Krössuln bei Weissenfels, †1729 Drezda; Német teoretikus és zeneszerző. Lipcsében Kuhnaunál tanul. 1705-től ügyvéd Weissenfelsben. 1709 körül tűnik fel Lipcsében operáival. 1806 és 16 között Itáliában, nagyrészt Velencében működik. 1717-től haláláig Drezdában Erős Ágost udvarában karmester, zenekara európai hírű. Művei kevésbé ismertek, pedig nevét 14 olasz opera, 16 mise, számos egyházi mű, 2 oratórium, szimfóniák, nyitányok, 30 versenymű, szonáták, triók, orgonadarabok fémjelzik. 

LEGRENZI, Giovanni: *1626 Clusone, †1690 Velence; 

MARCELLO, Alessandro: *1684 Velence, †1750 Velence; velencei filozófus, matematikus és zeneszerző. Tekintettel arra, hogy fivére, Benedetto Marcello is zeneszerző volt, Eterico Stinfalico álnéven adta közre műveit. Mint az Árkádiai Akadémia tagja, saját házában rendezett műkedvelő hangversenyen mutatta be zeneműveit, melyek főként fuvola-, hegedű- stb. versenyek, hegedűszonáták continuóval, szólókantáták.  

MENDELSSOHN-BARTHOLDY, Felix: *1809 Hamburg, †1847 Lipcse; német származású zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész, Schumann kortársa. Felix Mendelssohnt gyermekkorában jeles házitanítók oktatták, például Heyse, az elismert nyelvész. Festészetre Rösel oktatta, a zenei nevelés Zelter kezében volt. Zongorázni Ludwig Berger-től, hegedülni Eduard Reitz-től tanult. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is. Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel először mint zongorista, tizenkét éves korától már rendszeresen komponált. A zene mellett Wilhelm von Humboldt hatására az irodalomban, nyelvekben is jártas lett, mindemellett úszott, vívott, lovagolt. 1825-ben – Cherubini elismerő szavai hatására – eldőlt a sorsa: zeneszerző lesz. Ettől kezdve opus-számmal látta el műveit. Nővére, Fanny is rendkívüli tehetség volt, zeneszerzéssel is foglalkozott, de akkoriban a nők társadalmi helyzete még nem engedte meg  a „férfias” pályaválasztást. Tizenhét éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához a nyitányt komponálta. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költőfejedelemmel. A Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel az abban az időben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikáját. Mendelssohn 1829-ben európai körútra indult. Anglia és Skócia  után Weimar, (itt találkozott utoljára Goethével), Nürnberg, München, Bécs  és Pozsony következett. Ezután Itália városaiba látogatott: Velence, Firenze, Róma, Nápoly. Hosszabb időt töltött Párizsban, majd ismét Angliába utazott. Benyomásait zeneművekben örökítette meg: Olasz és Skót szimfónia, Skót szonáta, Hebridák nyitány stb. 1832-ben tért haza, később Düsseldorfban vállalt városi zeneigazgatói állást. 1835-ben lipcsei meghívásra elvállalta a Gewandhaus-zenekar vezetését. Itt jól érezte magát, kibontakoztathatta mindazokat az értékeket, amiket a zenében fontosnak tartott. A zenekart  Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette. Händel-oratóriumokat, Schumann-szimfóniákat, Beethovent és Schubertet vezényelt. 1829-ben mutatta be a Máté- passió-t, amivel elindította Bach németországi reneszánszát. A zenei utánpótlás biztosítására – kezdeményezésére – 1843-ban megalakult a lipcsei konzervatórium, az első ilyen német intézmény. A lipcsei évek alatt születtek nagyszabású oratóriumai, a Paulus, később az Éliás, és a Szentivánéji álom-hoz írt nyitányát kísérőzenévé egészítette ki. Magánéletében biztos támaszra lelt feleségénél, Cécile Charlotte Sophie Jeanrenaud-nál, akit 1837-ben vett feleségül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. Életét a család és a lipcsei munka töltötte ki. Mindeközben azért utazgatott is, hangversenyeket adott Birminghamben, Frankfurtban és más városokban. A szász király „udvari karmester” címmel tüntette ki, Berlinbe hívták zenei vezetőnek, de Mendelssohn Lipcsében maradt. Írt azért műveket Berlinnek is, elsősorban színpadi zenéket. Szülei halála (1835, 1843) nagyon megviselte, egyre inkább befelé fordult, elfáradt. Az Éliás bemutatója után még eleget tett egy angliai meghívásnak. Mindeközben nővére is elhunyt, Mendelssohnon erőt vett a teljes depresszió. 1847. november 4-én 38 évesen halt meg többszörös agyvérzés következtében.

MOZART, Leopold Georg Johann: *1719, Augsburg, †1787, Salzburg. Zeneszerző, zenepedagógus és hegedűművész, ma leginkább Wolfgang Amadeus Mozart édesapjaként ismert, de a maga idejében saját jogán is ismert volt. Az augsburgi gimnázium elvégzése után gyakran színészként és énekesként működött, emellett orgonált és hegedült. Humán és zenei képzettségét egyaránt itt alapozta meg. 1737-ben a salzburgi bencés egyetem filozófia- és joghallgatója lett. A salzburgi egyetemen teológiát tanult, de a zene jobban érdekelte. 1747-ben feleségül vette Anna Maria Pertlt, akitől hét gyermeke született, de csak kettő érte meg a felnőttkort, Maria Anna és Wolfgang Amadeus. Leopold Mozart volt a salzburgi érsekek (Schrattenbach és Colloredo) udvari zeneszerzője, Vize kapellmeistere. 1756-ban, ugyanabban az évben, amikor Wolfgang Amadeus született, Leopold Mozart megírta Versuch einer gründlichen Violinschule című művét, egy értekezést a hegedülésről, ami ma — Johann Joachim Quantz Versuch einer Anweisung die Flöte traversière zu spielen és Carl Philipp Emanuel Bach Versuch über die wahre Art das Clavier zu spielen című művével együtt — az egyik legfontosabb kordokumentum a 18. századi zenei előadásmódokról. Sok időt töltött két gyermeke tehetségének fejlesztésével, sokszor saját munkája árán is.

MOZART, Wolfgang Amadeus: *1756 Salzburg, †1791 Bécs; apai ágon dél-német, anyai ágon osztrák származású zeneszerző. Mozart páratlan zenei tehetsége már kisgyermekkorában megmutatkozott. Édesapja, Leopold Mozart maga is jó nevű muzsikus és pedagógus. Az ifjú Mozart még nem volt 15 esztendős, amikor hosszú németországi, párizsi, londoni, itáliai hangversenykörutak álltak mögötte, fényes sikerekkel, főúri kitüntetésekkel, a legjobb muzsikusok elismerésével. 17 éves korában a salzburgi érsek szolgálatába állt, a terhes kötöttséget azonban egyre nehezebben viselte, és végül szakított munkaadójával. Bécsbe költözött, ahol hangversenyzésből és óraadásból próbálta fenntartani magát. Tudását megillető pozíciót azonban sohasem kapott, szegényen, mellőzötten halt meg 35 éves korában. Mozart zenéje a klasszikus stílus legteljesebb és legharmonikusabb megnyilvánulása, mind hangszeres, mind színpadi műfajokban. Megragadó közvetlenségű zenei nyelve, dallamainak hajlékonysága, formálásának sokoldalúsága, hangzási szépségei, kifejezőereje munkáit az európai zene legkiválóbb alkotásai közé sorolják. Több mint félszáz szimfónia, divertimentók, zongoraversenyek és egyéb hangszerekre írt versenyművek alkotják zenekari műveit. Kamarazenéjének fontosabb műfajai a zongoraszonáta, a vonós-négyes, a vonósötös. Öt legnagyobb operája (Szöktetés a szerájból, Figaró házassága, Don Juan, Cosi fan tutte, Varázsfuvola) állandóan műsoron van a világ operaszínpadain. 

PACHELBEL, Johann: *1653 Nürnberg, †1706 Nürnberg; német származású orgonista és zeneszerző. Templomi és udvari orgonistaként dolgozott Bécsben, Eisenachban, Erfurtban, Stuttgartban, Gothában, Nürnbergben. Kora egyik legnagyobb orgonistája volt. Műveinek jellemzője, hogy a billentyűs zenében alkotó módon egyesítette az ariózus és virtuóz elemeket hangsúlyozó délnémet (olasz) stílust a középnémet stílussal, amely a cantus firmushoz kötött ellenpontozó és variációs művészetet helyezte előtérbe. Művei közt szerepelnek korálvariációk, partiták, korálfeldolgozások, vokális kompozíciók. 

PERGOLESI, Giovanni Battista: *1710. jan. 4. Jesi, Ancona,  †1736. márc. 17. Pozzuoli, Nápoly m., olasz származású zeneszerző. 1723-ban Nápolyba került a Conservatorio dei Poveri di Gesù Cristóba, ahol 1725-től már fiú-szoprán énekes, 1729-30-ban pedig elsőhegedűs és segédtanár volt az intézményben. Operaszerzői pályafutása 1731-ben indult útnak Salustia című opera seriája előadásával. 1732-től Pergolesi Nápolyban Stigliano herceg karmestere lett, és itt került bemutatásra nápolyi dialektusban írt Lo frate 'nnamorato című komédiája, amely Gennaro Antonio Federico nyomán készült. 1733-ban az Il prigioniero superbo című opera seriát vitték színre. Ennek a darabnak a felvonásszüneteibe iktatta be Pergolesi a La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) című buffo intermezzóját, amelynek elsöprő sikere a műnek tartós népszerűséget biztosított. (Lásd továbbá: http://operakalauz.wrm.hu/index.php?handler=own&page=work&id=86) A mű korszakalkotó jelentősége többek között abban mutatkozik meg, hogy a francia opéra-comique előképe volt, s Párizsban 1752-ben ez a darab robbantotta ki buffonisták harcát. Utolsó opera seriáját, az Adriano in Siriát 1734-ben mutatták be Nápolyban. Még ebben az évben Pergolesi Maddalani herceg szolgálatába állt Rómában. Ehhez az időszakhoz fűződik F-dúr miséje és L'Olimpiade című operája (1735). Ezt követően a szerző a pozzuoli ferences kolostorba ment, s itt írta utolsó művét, a Stabat Matert. Gyermekkora óta tartó hosszú betegeskedés után itt hunyt el alig 26 évesen.

PEZ, (Petz) Johann Christoph:  *1664 München, † 1716 Stuttgart; német származású zeneszerző. Valószínűleg J. K. Kerll tanítványa, 1676 és 86 között alt, tenor énekes és hegedűs a müncheni St. Péter templom kórusában. 1687-től Max Emanuel bajor választófejedelem udvari és kamaramuzsikusa, egyben a St. Péter templom karnagya. 1689-92 között Rómában folytatott tanulmányokat. 1694-től a kölni érsek szolgálatában karmester Bonnban, majd Joseph Clemens érsek-választófejedelem száműzésekor (1701) visszatér Münchenbe. 1706-ban Stuttgartba ment operakarmesternek. Kompozíciói stílusában Kerll és Corelli követője.

PRAETORIUS, Michael: *1571 Kreuzburg, †1621 Wolfenbüttel; Német származású zeneszerző és zeneíró. A braunschweigi herceg udvari titkára és karnagya, szász és magdeburgi udvari karmester volt. Egyike a 17. század legkimagaslóbb német mestereinek s a protestáns egyházi zeneirodalom legmarkánsabb alakjainak, amellett korának legkiválóbb teoretikusa; mint Schütz, ő is a 17. század fáradhatatlanul gyűjtő, szomjasan felszívó, áthasonító és feldolgozó, mind határozottabb s egyénibb nyelvű, mind hatalmasabb perspektivájú német zene géniuszának megtestesítője. Ismeri korának szinte minden zenei irányát és technikai lehetőségét s éppúgy merít az instrumentális és vokális elemeket keverő velencei polychordiából, mint Viadana koncertáló stílusából, az obligát hangszerkezelés új olasz technikájából, vagy a francia tánczene-irodalom formavilágából. Mindezeket az impulzusokat rendkívül erőteljes, egyéni formálókészséggel olvasztja bele a német protestáns tradíció, a korálkultúra világába, hogy a sokféle elemből végülis a német műzenei irodalom új és gazdagabb birodalmát alapozza meg. Zeneszerzői működésénél azonban sok szempontból még jelentősebb irodalmi munkássága: nagy elméleti műve, a Syntagma musicum (1615-20, 3 részben) a 17. század zenei gyakorlatának (főként hangszereinek és hangszeres zenéjének), Mersenne Harmonie universelle -je (1636-37) mellett, legjelentősebb s legrészletesebb forrásmunkája.

PURCELL, Henry:

RHEINBERGER, J.:

SARDELLI, Federico Maria: 

SALIERI, Antonio: *1750 Legnano, †1825 Bécs; Jómódú legnanoi kereskedő családból származott, tanulmányait  Velencében kezdte. Florian Gassmann bécsi karmester támogatásával zenei képzését Bécsben folytatta. Első sikerét húszévesen a Moliére Tudós Nők című komédiájából készült vígoperájával aratta. 1774-től udvari zeneszerző és a bécsi opera karmestere. 1778-ban a milánói Scala megnyitóján hangzott fel Europa riconosciuta c. operája. Gluck és Salieri közös munkájának gyümölcseként 1784-ben, Párizsban nagy sikerrel mutatták be Calzabigi szövege alapján a Danaidák c. operát. 1788-ban császári, udvari karmester lett. 1790-től az udvari énekkar karmestereként, valamint operaszerzőként dolgozott. 1813-ban tagja volt a bécsi konzervatórium alapító bizottságának, 1817-től annak igazgatója lett. Tanárként is nagy tekintélyű: többek között Beethoven, Czerny, Schubert és Liszt Ferenc is tanítványai voltak. 39 operája közül legnépszerűbbek: Palmira, Perzsia királynője, Falstaff. Oratóriumokat, kantátákat, kamarazenéket írt. Rekviemjét, melyet 1804-ben írt, saját temetésén mutatták be először. Az oly sokszor hangoztatott Mozart – Salieri személyes ellentét a kor olasz és német muzsikája közötti rivalizálásnak is tekinthető.

SCHELLE, Johann: *1648 Geising, † 1701 Lipcse; német származású barokk zeneszerző. 1655 és 1657 között Drezdában fiúkórus énekes, közben Heinrich Schütz tanítványa. 1657-től 1664-ig Schütz ajánlására Wolfenbüttel város énekese volt.1677-től haláláig a Lipcsei Tamás-templom kántora volt, ahol később Johann Sebastian Bach is szolgált. Több mint 200 művet írt, de ennek csak töredéke maradt fenn.

SIBELIUS, Jean: *1865 Hämeenlinna, †1957 Järvenpää; Finnországban élő svéd származású szülők gyermeke. Rendkívüli képzelőerejű, ábrándozó gyermek volt, akit – a zenén kívül – leginkább a természettudományok és a matematika vonzotta. A helsinki konzervatóriumban hegedűt és zeneszerzést tanult, ezt követően 1889-ben Berlinben és Bécsben folytatta tanulmányait. Első szerzői estjére 1892-ben került sor. Ez után érezhetően fellángolt benne a nemzeti érzés, és a századforduló után elsősorban a népköltészettől, hazája történetétől, mitológiájától és a természettel való szoros kapcsolattól inspirált műveket komponált. Műveit a pátosz és az érzelmek széles skálája hatja át. 1899-ben készült el a Finlandia című műve, mely Finnország második himnusza, azóta is a legismertebb Sibelius mű. 1915-ben ötvenedik születésnapját a finnek nemzeti ünneppé nyilvánították, elhalmozták jókívánságokkal. Az ünnepségen maga vezényelte 5. szimfóniáját. Élete utolsó három évtizedében már nem alkotott, ennek egyik oka az volt, hogy ragaszkodott saját zenei stílusához, és nem tudta elfogadni korának zenei újításait, de életműve így is hatalmas. Kevés közeli barátja volt, nem szerette a nagy társaságot, annál inkább rajongott a természet szépségei iránt, ez a természet szeretete élete végéig megmaradt. Magyarországon ritkán játsszák a műveit, pedig hét szimfóniát, számos szvitet, szimfonikus költeményt, nagyon sok zongoradarabot és kórusművet írt.    

TELEMANN, Georg Philipp: *1681 Magdeburg, †1767 Hamburg; Német származású zeneszerző. Zenei képzését kezdetben a magdeburgi kántor irányította, alapjában véve azonban autodidakta maradt. 1701-tőla lipcsei egyetem joghallgatója lett, útja során megismerte Händelt. Az egyetemen Collegium Musicumot alapított, az ott előadott műveivel, kantátáival, drámai kompozícióival hamar hírnévre tett szert. 1704-ben elnyert Lipcsében (Neue Kirche) egy orgonista, majd mellette a zeneigazgatói állást is. 1708-tól 1712-ig Eisenachban tartózkodott, ahol hangversenymester, majd udvari karmester. Weimarban megismerkedett J. S. Bachhal. 1712-től Frankfurt am Main város zeneigazgatója lett. Ezt követően Hamburgba költözött, ahol egyházi karmester lett. Megnősült, felesége egy városi hivatalnok lánya volt, akivel tíz gyermeket neveltek az évek során. 1721-ben Telemannt kinevezték a hamburgi Johanneum gimnázium kántorává, majd hamburgi városi zeneigazgatónak. Ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Halála után a helyét keresztfia, Carl Philipp Emanuel Bach vette át.

TORELLI, Giuseppe: *1658 Verona, †1709 Bologna; olasz származású hegedűművész és zeneszerző. Giacomo Antonio Perti tanítványa volt. (Martini, Giovanni Battista *1706 Bologna, †1784 Bologna; szintén Perti tanítványa volt.) Torelli 1686-tól Bolognában a San Petronio Bazilika hegedűse, majd brácsása volt. 1695-ben Bécsbe ment, majd két évvel később Ansbachban karmester lett. 1701-ben visszatért Bolognába, ahol a Perti által újjáalakított zenekarban hegedűsként működött. Giuseppe Torelli, akit a hegedűverseny megteremtőjének tekintenek, a concerto grosso történetében is jelentős szerepet játszott.

VALENTINI, Giuseppe: *1681 Firenze, †1753 Róma; olasz származású hegedűművész és zeneszerző, de festett és verseket is írt.  1692-1697 között Rómában tanult. Rómában, Bolognában, Casertában, 1735-től Firenzében élt.  Stílusára Corelli erősen hatott. Kora egyik legkiemelkedőbb s legegyénibb olasz kamarazene komponistája. Számos művet írt két hegedűre és continuóra. Bár életében, Corelli, Vivaldi és Locatelli elhomályosította Valentini munkásságát, ennek ellenére figyelemre méltóak alkotásai az olasz barokk zenében, sok munkája Európa-szerte megjelent.

VIVALDI, Antonio: *1678 Velence, †1741 Bécs; olasz származású zeneszerző és hegedűművész, a barokk zene egyik legnagyobb alkotója. 1703-ban pappá szentelték, de életét a zeneszerzés, a zenei és karitatív szolgálat töltötte ki. 1703 őszétől 1740-ig a velencei Ospedale della Pietà (kolostor, leány árvaház és egyben zeneiskola) hegedűtanára és zenekarának karmestere volt, később házi zeneszerzője is lett. Ez idő alatt megszámlálhatatlan darabot írt fiatal muzsikusoknak az egyházi liturgiához, valamint a vasárnap délutáni koncertekhez. Vivaldi alkotói tevékenységében az opera és a versenymű dominál. Vivaldinak sok száz műve maradt fenn, de munkájából adódóan minden bizonnyal ennél sokkal többet írt. Munkája nyomán alakult ki a hegedűverseny klasszikus formája, valamint a programzene megjelenése is a nevéhez kötődik.  

VITALI, Giovanni Battista: *1632 Bologna, †1692 Modena; olasz származású zeneszerző. Bolognában tanul, majd 1667 körül a Petronius-templom zenekarában brácsás lett. 1674-től a modenai hercegi udvari zenekarban másod-, 1684-ben első karmester. Corelli előtt Vitali volt a szonáta-komponálás egyik legkiválóbb mestere.

WARLOCK, Peter: eredeti nevén Philip Arnold Heseltine *1894 London, †1930 London; angol származású zeneszerző és zenekritikus. Korai zongora tanulmányai során kibontakozott zenei tehetsége, de iskolai tanulmányaiban mindvégig meglehetősen sikertelen volt. A Warlock név – boszorkánymester – tükrözi Heseltine érdeklődését az okkult tanok iránt, melynek hatása megjelenik zeneműveiben is. Zenei tehetségnek indult, korában ismert zeneszerző volt, de gyakran rendhagyó és botrányos életmódja miatt meglehetősen hírhedtté vált. Az 1920-as években teljesedett ki mind zeneszerzői, zenetudományi, valamint zenekritikusi munkássága. Érdeklődött a kelta kultúra és nyelv iránt, és sokat foglalkozott a régizenével. Nagy erőfeszítéseket tett a korai angol zene újkori felfedezésére, több mint ötszáz tanulmányt írt e témakörben, 9 könyve jelent meg. Élete vége felé magányossá és depresszióssá vált, betegsége elhatalmasodott és elvesztette minden kreativitását, lelkesedését. Fiatalon, londoni lakásában széngáz mérgezésben halt meg, sokak feltételezése szerint önkezűleg vetett véget életének. Peter Warlock magyar vonatkozása, hogy sokat tett Bartók angliai népszerűsítéséért, és első, 1922-ben lezajlott szigetországi útjának megszervezésében nagy része volt. 

WILLIAMS, J.: 

Felhasznált irodalom:

  • Boronkay Antal, szerk.: Brockhaus Riemann Zenei Lexikon I–III. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest. 1983–1985.
  • Pándi Marianne: Hanversenykalauz. Saxum Bt. 2005.
  • Szabolcsi Bence–Tóth Aladár: Zenei Lexikon I–III. kötet. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest. 1965.
  • fidelio.hu
  • irodalmiradio.hu
  • kislexikon.hu 
  • parlando.hu